Napok óta meg akar születni valami, és nem találtam sem a formát, sem a lehetőséget számára. A kreatív ember ismeri ezt a vajúdós állapotot, akár hetekig is érlel és érlelődik bennem valami, ha megérint.
Éppen egy tudományos cikket olvastam Coleen Vogel és Karen O’Brien tollából az átalakulásról és fenntarthatóságról a társadalmi rendszerekben, az egyéni és kollektív világképekről, komfortzónákról és az új nézőpontokra való nyitásról. Mit mondjak, az amúgy is inspirált állapotom a tetőfokára hágott. A cikk ITT olvasható.
Megérint a világ változása és a globális-országos bizonytalanság minden téren. Még korona előtti időkből ismerem az érzést, amikor megérint annak valósága, hogy milyen pengeélen táncolunk az ember és természet viszonyában. Nem az az állapot, amikor mindezt ésszel tudom, hanem amikor megengedem, hogy a testemben érezzem a különböző érzelmi válaszokat egy-egy esemény, hír, tapasztalás kapcsán.
Néha könnyebb ezekről az érzésekről tudomást nem venni és belesimulni a boldog tudatlanság állapotába, mintsem átengedni a 21. század valóságát – a bizonytalant – a testi-érzelmi rendszeremen.
Erre a bizonytalan valóságára többféleképpen válaszol a testem, attól függően, hogy milyen tudatállapotban vagyok épp. A gyermeki énem számára a bizonytalanság szorongást okoz, ami egy érzelmi válasz a körülöttem történő eseményekre, teljesen lebénulok odabent. Ilyenkor jól jönne egy biztos társadalmi-gazdasági rendszer, ami megvédene a bizonytalanságtól. Egy másik válaszom a tehetetlen dühöngés, amikor thunbergi (Greta Thunberg) kamaszsággal vádolom a rendszert és a vezetőket a fennálló helyzet miatt, és ennyivel le is tudom az állampolgári felelősségeimet. Ennek az érzelmi viharnak annyival jobb a testi érzete, hogy ha jól megmondom, amit gondolok, akkor enyhül a feszültség pillanatnyilag, de beszorulást, tehetetlenséget élek meg.
Mostanában olyan témák foglalkoztatnak, hogy felnőttség, felelősség és lelki erő. Erő, ami alakítja a gyermeki beidegződéseimet egy idilli világról, tágítja a nézőpontjaimat és az ideológiáimat, hogy mások igazsága, valósága is beleférhessen. Ha sikerül a szorongáson, vagy a dühöngésen (hibáztatáson) túllépnem, akkor valami változik bennem, és egy semleges, akár érdektelennek is jellemezhető állapotba kerülök.
Ahogy elidőzők benne, felsejlik egy erő, ami a testemben egy sűrű érzetet ad és érzelmileg is stabilan tart – egy állapot, amiben fel tudok lélegezni, bármekkora legyen is a dráma. Ilyenkor képlékennyé válik a belső világom, amibe új impulzusokat vagyok képes befogadni, anélkül, hogy összeroppannék alattuk, vagy minősíteném, magyaráznám őket.
Ilyenkor bekapcsolódom az életbe, az ismeretlenbe és a bizonytalanságot egyfajta bizalom váltja fel.
Ebből az ismeretlenből születik a Realign to Nature és a még érlelődő tevékenységeim. Nem tudom, merre alakít majd mindez engem, de tanulok nyitottsággal menni az ismeretlen irányába, máshogyan kapcsolódni az élethez, mint eddig tettem. Pillanatnyilag azt érzem, hogy ha így vagyok jelen, akkor tér nyílik lelkem milyenségével, a saját természetemmel kapcsolódni, ahonnan rengeteg új dolog, lehetőség születik a mindennapjaimban.
Ha kapcsolódnál a saját természeteddel és a természettel, mint önismereti lehetőség, akkor bejelentkezhetsz egy természetcoachingra az agnes@realigntonature.com címen.