Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki rácsodálkozott erre a relytélyes nagy világra. Imádta a természetet, lenyűgözte az, ahogyan az élet megnyilvánult körülötte.

Képzelőerejével még színesebbé varázsolta a tapasztalatait és életet látott az élettelen dolgokban is. A világról alkotott képe mindig a jelen pillanat észlelésén alapult és együtt változott a pillanatokkal. Akkor még nem tudta, mi ez. Nem is gondolkodott sokat, kíváncsi volt.

Történt azonban, hogy egy napon meglátogatta őt Ráció. Határozott és ijesztő megjelenésével rendre utasította a kislányt, hogy ébredjen már fel végre, hiszen kopogtat a 21. század a maga tudományával, a valóság ezen a bolygón teljesen másról szól, mint az álmodozás. Bizonyítékai vannak.

Ez a találkozás mélységes nyomot hagyott a kislány lelkében, és észrevétlenül megváltozott. Egyre kevesebb figyelmet szentelt a körülötte lüktető életre, és eltávolodott attól a képességétől, hogy rácsodálkozzon bármire, ami vonzalmat keltett benne. Szerette volna megérteni Ráció mitől olyan okos és határozott, míg ő annyira együgyűen kíváncsi csak. Fel akart nőni a feladathoz és egy 21. századi, modern nővé válni, akinek tudás is jutott a fakanál mellé.

Beásta magát a jobbnál-jobb források és adatbázisok legmélyére, ahol az abszolút igazságot kereste. Nagyon sok mindent tudott már, egyre öszetettebb elméleteket volt képes megérteni és gyártani, miközben azt érezte valami benne elszárad, kiapad. Minél közelebb érzékelte magát valamiféle igazsághoz, annál kevesebb élet volt a testében, és egyre magányosabbnak érezte magát. Nagyon jól értette Rációt, már-már olyanná vált, mint ő.

Amikor erre rádöbbent, tükörbe nézett és elhűlt, hogy mennyire megváltozott. Minden önfeledt mosolya mögé beférkőztek a pro és contra elméletek, és minden apró siker mellé besimultak a mutatók, hogy ez a tudományos világban egy porszem. Kicsinek, jelentéktelennek és nem elég jónak érezte magát. Úgy érezte Ráció nagyon sokat kér tőle a barátságért cserébe.

Ebben a nagy keresésben rádöbbent, hogy a gyermeki képessége nem más, mint az Intuíció. Az elején lenézte, hisz Ració is ezt tette, aztán ahogyan száradt benne az élet megértette, hogy Intuíció mindig az élethez kapcsolta őt és ahhoz az érzékeléshez, amelyet a tudományban a műszerek, módszerek helyettesítettek. Míg Ráció lassan és verejtékes munkával adott képet a világról, addig Intuíció gyors volt és könnyed.

Kihívásnak érezte, hogy a 21. század tudományos világában mégis Intuícióval barátkozzon és bekapcsolódjon az élet érzékelésébe, és ellene menjen kora meggyőződéseinek. Ezt az érzékelést legjobban a természetben tudta használni, immár kiegészítve mindazzal, amit Rációtól tanult.

Megértette, hogy emberi természetéhez tartozik mindkettő, és fontos részei mindannak az életnek, ami benne is lüktet és bontakozik ki, és amire néha-néha már képes úgy rácsodálkozni, mint gyermekkorában tette.

Aki nem hiszi, járjon utána